Nappal...

2243 méter magas csúcs Sri Lankán. Szingaléz elnevezése Szent Lábnyomot jelent. Ugyanis  a legenda szerint ennek a hegynek a tetjén található a történelmi Buddha lábnyoma.

A hinduk a buddhisták a keresztények és a muszlimok egyaránt szent helyként tisztelik. Az iszlám hívők szerint Ádám lába itt ért először talajt a Földön. Allah azért jelölte ki pont ezt a helyet Ádámnak, mert ez hasonlított leginkább a paradicsomra.A zarándokút célja elérni a fennsíkot napkelte előtt. Állítólag járt itt többek között Nagy Sándor és Marco Polo is. 

Autóval indultunk Embilipitiyából Sri Padára, ebéd után. Az út körülbelül öt óra. Már előre nagyon boldog voltam, hogy végre túrázunk egy jót. Igen, nagyon élveztem eddig a nézelődést is, rengeteg érdekes és izgalmas helyen jártunk, de nekem mindig magasabb szintű az élmény, ha a látvány mellé valami intenzív mozgás társul. Ezért szeretek hegyet mászni, vagy futni is. Az elvárásaim alapján időben hosszabb, de lazább, nyugdíjasabb túrára számítottam. Hu. Hát nem. 

...és éjszaka. A sárga fény a cél

ázsiai komádi. Falunap. Kozsó koncert előtti csendélet a nagyszínpad mellett

Na de kezdjük az elejéről. Valamikor estefelé értünk oda. Nem kezdtünk el rögtön mászni, a kaduwelai szerzetes által vezetett kambodzsai csoport indulását már amúgyis lekéstük és értelmét sem láttuk délután háromkor elindulni, ezért körülnéztünk a hegy lábánál. Éttermek, hotelek, árusok, és echt búcsúhangulat világító műanyag játékokkal, bazári árusokkal, piacokról ismerős zenével, alkudozó emberekkel. A hegy lábánál jó éttermek vannak és nem használják ki az előnyüket: gyakorlatilag alig van versenytárs. A horroráron is simán eladható kottut kb ugyanannyiért vettük meg, mint bárhol máshol. Nem érdemes feltankolni itt kajával, mert a zarándokút utolsó rövidke szakaszát leszámítva végig találtok árusokat. Sőt! Mi kaptunk kávét ingyen, illetve samahan-t, amit körülbelül úgy tudnék leírni, mint a Neo citran itteni verzióját. 20 különböző gyógynövényt tartalmaz. Por állagban árulják, bárhol meg tudod venni. Forró vízbe teszik és ha beteg voltál, rendbejössz, ha semmi bajod, de megiszod, nem leszel beteg. Olyan, mint egy jellegzetes ízű tea, jedierővel. Még gondolkodom, hogyan tudnék belőle kilószám hazavinni. Ja igen. A ,,mire jó ?" kérdésre ,,mindenre" a válasz. 

Ha folytatom a történetet, majd te is meglátod, hogy tényleg. 

Sztúpa a hegy oldalán

Ezután bekentek minket valamilyen zsírosabb állagú erősen mentholos szagú kenőccsel, amit az otthonról ismert vietnámi balzsamhoz tudnék hasonlítani. Ezt fejfájás és a szokásos ,,és minden más" ellen kaptuk. Ebből érdemes beszerezni az út előtt, vagy már ott, főleg, ha nem mozogsz rendszeresen. Izom és ízületi fájdalom ellen is használják, illetve a halántékodra kenegetve kicsit "felébreszt".

Fel vannak készülve másképp is: egy lábmasszázs a visszafelé úton 100 rúpia.

Lent még kellemes hűvös van, de ahogyan felfelé haladsz, egyre hidegebb a levegő, és amikor már nem is ugrándozol felfelé a meredek lépcsőfokokon, bizony fázni fogsz. Emiatt viszont nem érdemes a teletömött bőröndöt tovább terhelni vastag pulcsikkal, máshol úgysem lesz rá szükséged. A hegy lábánál tudsz venni vastag sapit 100 rúpiáért és pulcsik is vannak 1000 rúpia alatt. Amúgy a helyiek nagyon cukik, a sapka témára valamiért különösen ügyelnek, láttunk, olyat, aki egyszerre kettőt is visel, de strandpapucsban vágott neki a hegy megmászásának. Én téli kabátot hoztam és a hegy tetején ez bőven kevásnek bizonyult! Inkább vigyetek fel több cuccot, minthogy megfázzatok.

Továbbá érdemes úgy időzíteni, hogy az ember napfelkelte előtt egy, maximum két órával érjen fel a csúcsra. Igaz, az utolsó szakaszon már felkapaszkodni kellett, nem szimpla lépcsőzés volt, két kézzel szorítottuk mellé a korlátokat, de ennél sokkal kimerítőbb órákat fagyoskodni a fennsíkon. Mi sajnos a kettő közül a rosszabbik tanácsot fogadtuk meg,

de hát nem tudtuuuk, neeeeem tudhatttuuuuuuuuk!!

Körülbelül három vagy négy óra alatt értünk fel, éjfélre. Na nem azért, mert bénák vagyunk, óriási volt a tömeg, nagyon lassan lehetett haladni. Ez állítólag ennyire nem vészes, ha nem hétvégén jön az ember. A nap reggel 6-kor kel fel. Most veszem észre, hogy nincsenek fotóim arról, ami fent várt.

Ilyenkor rádöbbensz, hogy a 6 fok széllel kombinálva iszonyatosan hideg tud lenni, ha egy helyben állsz és fél napja még 35 fok volt. A hegy tetején betonépületek vannak. Ahogy átkászálódsz a lépcsőkön, egy sikátorszerű viszonylag nagy, de két végén nyitott tér vár, ami a betömörülő emberek miatt melegebb egy kicsit, mint kint, de még itt is fagyoskodik mindenki. Illetve csak úgy jutsz be, ha átugrálsz az alvókon a bejáratnál. Hallottam az előző önkéntesekről szóló rémtörténeteket, de más volt ezt élőben megtapasztalni.

   Ott ácsorogva és a további lépésekre várva azon elmélkedtem, hogy minden reggel feljön a Nap, nem kellek én ide, inkább megfordulok és lemászok. Úgyis pörgök még, abba bele se mertem gondolni, mit csinálok ebben a rettenet hidegben éjszaka 6 órán keresztül, főleg a világító fehér bőrömmel, több száz helyi pasi között, akik azért a kemény szabályok ellenére a buszokon mégiscsak rendszeresen próbálkoznak egy kis tapival. Ez meg egy, a buszoknál jóval szabadabb játszótérnek tűnik.
Hosszú percek teltek el így, de lehet csak egy pillanat, mire magamhoz tértem. Még mindig ott álltunk a süvítő szélben egy kiskapuval lezárt lécspő előtt, amire a lábunkat sem tehettük rá, szerzeteseknek van fenntartva. Ők fel-le mászkáltak, látszólag most próbálták meg kitalálni, hol aludjunk. Időközben kiderült, hogy a szerzetes, aki erősködött, jöjjünk fel már délután, de szupi lesz itt aludni, na ő meg se várja velünk a napfelkeltét. 

Más esetben ezen minimum csodálkoztam volna, de mára már a látóhatáron is túl húzódik valahol az ingerküszöböm. Minimum zombi elefántok támadása kellett volna ahhoz a fennsíkon az éjszakában, hogy tényleg kilátástalannak tűnjön a helyzet. Bár tény, az sem segített, hogy éppen azon poénkodott: ő most elvonul aludni, mi meg álljunk itt hat órát. Ilyenkor néz az arcodba és várja, hogy nevess. Nem fogsz. Nem tudsz.

*

A szervezkedés végén betereltek minket egy közepes mértű szobába, tizenkét kambodzsai nénike közé. Nem is gondoltam, hogy nők ennyire tudnak horkolni. A szoba teljesen üres volt, csak a betonpadlóra lökve hevert néhány gyékény. Persze, örültünk, de jó, itt legalább a szél nem fúj, még kellemes pihenésnek is nevezne az ember egy hegymászást követő itt eltöltött órát, maximum kettőt.
  De nem hatot. Azon ábrándoztam, melyik pózban fekve melyik belsőszervem áldozom fel, ha véletlenül elaludnék és abban a pózban maradnék huzamosabb időre.

Életem leghosszabb éjszakája volt, pedig azért történtek már velem érdekes dolgok korábban is. De hát mit tehetsz? Otthon már beígérted a fotókat anyukádnak, a beszámolót a barátaidnak. Meg amúgyis. Milyen ciki már megfordulni és kisunnyogni a helyzetből, amikor rájössz, ezért bizony aránytalanul sokat kell szenvedni. Őszintén szólva engem nem is a napfelkelte izgatott annyira, hanem maga a magasság, amit mivel sötétben másztunk, és fent is korom sötétség várt, nem élvezhettünk még ki. Tehát az első döntés megvan: maradsz. Telefonnyomkodás kizárva, seperc alatt merülsz és ki tudja, mikor lesz rá nagyobb szükséged. Egyébként fogalmam sincs, hogyan, de tökéletesen működik fent a mobilnet. Háromszoros hurrá a Dialog szolgáltatónak, de komolyan. Tényleg.

Hozzatok könyvet! Vagy egy pici sakkészletet, dámát, akármit. Mármint ha huzamosabb ideig lesztek fent. Valahogyan eltelt az a hat óra, fogalmam sincs hogyan történt. Fél 6 körül kimentünk, hatalmas tömeg, hideg. Valamiért a helyiek lökdösik egymást, szünet nélkül, mintha állandóan éppen egy buszra készülnének felszállni. Annyian azért nem voltunk, hogy egymást tapossák, a napfelkeltét meg nem fogod jobban látni, ha egy sorral előrébb vagy hátrébb állsz, szóval nem jöttem rá, mi értelme van a harcnak ezek között az amúgy nagyon szelíd előzékeny, jámbor emberek között. De gondolom, csak megszokásból lehetett. Más magyarázatot nem találtam. 

Amikor elkezd világosodni az ég, dobolnak és énekelnek. Ez elég alaposan megdobja a hangulatot és valójában inkább ettől válik különlegessé a napfelkelte ott, fent. Körülbelül félig jött fel a Nap, ezután már nem kötött le szinte senkit a jelenség. Mit lehet ilyenkor csinálni, hogy ne unatkozz? Igen, igen, tolni egymást és tolakodni egy kicsit újra. Ez belőlem kiváltott egy kisebb pánikot, jobbnak láttam távozni. Nem egyszerű. A tömeg nagyrésze megindul a napfelkeltét követően és betömörülnek a szűk lépcsőkön. A tetején tényleg kifejezetten kellemetlen, amíg nem látsz semmit, csak vigyázol, nehogy eless, mert akkor tuti rálapítanak a betonra és hátralévő életedben lehetsz matrica az Adams peak tetején. Ezt a szakaszt érdemes leküzdeni, még akkor is, ha amúgy nem szereted az életedet, mert amit utána látsz, arra nincsenek szavak. 

Amikor meséket olvastak nekem, így képzeltem azokat az érintetlen, lakatlan gyönyörű területeket, amiket nagy utazók lejegyeztek. Kicsi életveszély, de tényleg, ennyi még kell is. Végtelen messze ellátni. Sehol egy ház egy gyár egy füstölő kémény vagy egy indokolatlan focipálya. Még fakitermelő területek sem. Körülnézel és az az érzés jár át, mintha már jártál volna erre, és ha ez ezer éve volt, akkoris ugyanezt láttad. Szeretem látni, ahogyan fejlődnek épülnek- szépülnek a dolgok, de ezt is hihetetlen tudatosítani. Hogy az a fa melletted már akkor is itt állt, amikor mi még Levédiában campeltünk.

A vicc amúgy az, hogy a fennsíkon tényleg nem fáztam meg. Valószínűleg a varázssamahan melózott a szervezetemben. Két nap múlva viszont elkapott a monszun, de akkor nagyon.

... És a további képek

Kis bazársor kajával. Adnak a látványra, nagyon szép.

Étterem a hegy lábánál, kilátással

Út lefelé. Háttérben a csúccsal, ahonnan indultunk

Én szeretem Magyarországot és szerettem hajdúdorogon is élni, de azért basszus..

Pihenő

És a majmok sosem maradhatnak ki. Külön felhínám a figyelmet a három babára a kép közepén